Már megszoktuk, hogy az a nagy hír, ha valami rossz történik, ha valakit szidnak a médiában, mert felelősség nélkül lehet kritizálni és csácsogni rajta. Sajnos így van ez az albérletes témákkal kapcsolatosan is.  A legnagyobb probléma az, hogy tényleg ilyen sok negatív, rossz tapasztalat van, de ha a fülünket jól kiélezzük, akkor meghalljuk azért a jó dolgokat is. A KUTYASZORÍTÓ ALBÉRLET  című programot éppen azért indítottam, hogy rossz és jó albérleti történetek egyaránt terítékre kerüljenek és okuljunk belőlük. Küld el te is a sajátodat, hadd tanuljunk belőle!

Személy szerint én a jó híreket sokkal jobban szeretem. A rossz példákat viszont szándékosan hozom le azért, hogy senkinek ne legyen illúziója, ne legyen naiv, hanem kőkeményen készüljön fel. Mivel párszor már én is megjártam, így én sajnos saját rossz tapasztalataimból kellett hogy tanuljak, de neked már nem kell pórul járni.

Na szóval, ez is egy történet lesz, a jobbik fajtából :-) . Nagyon szeretem a történeteket, mert olyan ÉLETSZAGÚAK.

Adott egy bérbeadó, nevezzük Jánosnak, aki családjával egy saját kis házban él. Jól fizető középvezetői pozícióban van egy nagy cégnél, de szükség is van a pénzre, hiszen 3 kis gyermeküket nevelik a feleségével. Van egy kis lakásuk is ugyanabban a városban, ahol laknak, amelyet kiadtak egy családnak. Károly, felesége és két gyermeke laknak ott. Becsületes, jó modorú emberek. Még több hónap elteltével is mindig pontosan fizetnek, bár nincs sok pénzük, de a megérkezett fizetést szépen beosztják.

Károly egyik nap megtudta a hírt, hogy a cég, ahol dolgozik létszámleépítésre kényszerült, ezért őt is elbocsátják. Hirtelen jött a hír és hirtelen állás nélkül maradt. Feleségével nagyon elcsüggedtek, hiszen hogyan fogják tudni így kifizetni a lakás költségeit, a rezsit és hogyan fognak így megélni addig, amíg talál munkát. Elkezdte a lázas keresést, de csak eljött a bérleti díj fizetésének ideje. Mit volt mit tenni, felhívta Jánost és kérte őt, találkozzanak.

János mit sem sejtve elment másnap a lakásba. Károly és felesége felvázolták neki a helyzetet, és kérték őt, hogy találjanak valami közös megoldást, amíg talál magának megfelelő munkát. János, a bérbeadó nem akart elhamarkodott döntést hozni, ezért nem határozott azonnal, nem csapkodott, nem ordítozott, hanem megkérte őket, hogy várjanak egy kicsit, amíg átgondolja a dolgot.

János így gondolkodott: ha most elküldi őket, akkor meg kell várni, amíg kiköltöznek, festenie kell, beletelik egy időbe, amíg talál megfelelő albérlőt, tehát minimum egy-két hónap bevétel kiesése biztosan lesz ha nem több! És az a sok idő, amit erre szánni kell. A másik gondolata viszont az volt, hogy vajon mikor fog Károly, a bérlője munkát találni? Mi lesz, ha nem talál? Hogyan fognak akkor kiköltözni?

Nehéz döntés volt, de János a következőt mondta: “Maradjatok a lakásban. A bérleti díjat nem kell most kifizetnetek, csak a rezsit. Tudunk várni, amíg találsz munkát, és utána részletekben majd megfizeted.” – Károly és felesége döbbenten hallgatták, még álmukban sem képzelték volna, hogy ez fog történni.

Nagyon hálásak voltak, és ez a jó szándékú, megértő hozzáállás még jobban ösztönözte Károlyt, hogy minél hamarabb találjon munkát. 3 hónap elteltével megtalálta új munkahelyét, jobbat mint ahonnan eljött. Elkezdte fizetni ismét a bérleti díjat, és részletekben megadta a tartozását……… ennek már 5 éve volt, hogy történt. Károlyék, mint bérlők még mindig ugyanott laknak, és János, a bérbeadó megértő és pozitív hozzáállásával “megmentette egy család életét”.